A professzionális labdarúgásban a sérülések komoly problémát jelentenek. Egy játékosnak átlagban két sérülése van egy szezon alatt, ami egy 25 fős csapatban kb. 50 sérülést jelent szezononként, melyek egyharmada izomsérülés.

A különféle sérülés-megelőzési programok bevezetése ellenére az izomsérülések száma a labdarúgásban továbbra is magas. A játékosok rendszeres mérésén belül a terhelés nyomon követésének kiemelt helyet kell elfoglalnia a sérülés-megelőzési programban.

A terhelés és a sérülések közötti kapcsolat egy U-alakú görbével ábrázolható, amely azt jelenti, hogy az aluledzettség és a túledzettség ugyanúgy sérüléshez vezethet. Emellett pedig tanácsos kerülni a terhelésben a nagy kiugrásokat. Ezek az információk az új nézőpontból való megközelítésen kívül gyakorlatba átültethető szempontokat is nyújtanak az edzésperiodizációs program és a főbb terhelési mutatók kialakításához.

(…)

Külső és belső terhelés

A „terhelésmenedzsment” az edzés- és mérkőzésterhelések számszerűsítését jelenti, melynek köszönhetően mérhetővé válik a terhelések mennyisége és az általuk kiváltott edzésadaptáció mértéke. Mindez lehetővé teszi a terhelés mennyiségének módosítását vagy egyénre szabását, melyek a szervezet alkalmazkodási folyamatainak lehető legjobb kihasználását és a sérülések kockázatának csökkenését segítik elő.

A terhelések mennyiségének meghatározásakor megkülönböztetjük a külső és a belső terhelést. A külső terhelés alatt a játékosok izommunkája által kiváltott, és általában az edző által diktált fizikai erőkifejtést értjük, amely mérhető például telepített mozgáskövető rendszerrel (LPS), műholdas mozgáskövetéssel (GPS), video elemző rendszerrel vagy gyorsulásmérőkkel.

A külső terhelés főbb mutatói többek között az edzésen/mérkőzésen megtett összes távolság, az egyes sebességzónákban megtett táv és a gyorsulások száma.

A külső terhelési ingerek fiziológiás választ váltanak ki a játékos (sportoló) szervezetében: ezt nevezzük belső terhelésnek.

Ugyanaz a külső terhelés teljesen más belső választ idézhet elő két különböző játékos esetében. Az eltérő szervezeti válaszreakciók a sportolók egyéni tulajdonságaiból adódnak. Ilyen egyéni jellemzők (tulajdonságok) például az életkor, a fizikai teljesítőképesség aktuális szintje, az edzésmúlt és a korábbi az sérülések.

A belső terhelés többek között a szívfrekvencia, a laktátszint, az RPE (Rate of Rerceived Exertion; sportoló által érzékelt erőkifejtés szintje) alapján vagy más terhelési mutatók segítségével [pl. a Polar Team szoftverben található Training Load, a Catapult elemző szoftverben használt Player Load stb.] vagy az edzés RPE és az edzés időtartam szorzatából létrehozott mérőszámmal határozható meg.

A belső terhelés váltja ki az edzéshatást (a szervezet alkalmazkodását). Ez a hatás lehet pozitív (pl. a fittségi szint növekedése), semleges (pl. a meglevő fittségi állapot szinten tartása), vagy negatív (pl. a fittségi szint csökkenése, betegség, vagy sérülés). Az edzésen elvégzett munka értékelésének lényeges eleme, hogy az edzés által kiváltott hatást összevessük a játékosokat ért fizikai megterheléssel [pl: milyen jellegű, nehézségű, mennyiségű gyakorlatokat tartalmazott az edzés, és ez melyik játékosnál milyen mértékű elfáradást idézett elő].

A terhelés és a sérülés közötti kapcsolat

A terhelés és a sérülés közötti kapcsolatot többször, több sportágban is vizsgálták. Az ausztrál labdarúgó profiknál összefüggést találtak a nagy sebességű futások, valamint váz-és izomrendszeri sérülések között. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a magas intenzitású terhelésekkel arányosan növekszik a sérülések száma.

Másrészről viszont a kevesebb edzés is sérüléshez vezethet. Vagyis a terhelés csökkentésével nem oldódik meg a sérülések megelőzésének kérdése. A terhelés hiánya vagy az aktivitás mennyiségének csökkentése azt fogja 3 eredményezni, hogy a játékos fizikailag nem lesz eléggé felkészült a versenyre/mérkőzésre.

(…)

A terhelés és a sérülés közötti összefüggés egy U alakú vonallal ábrázolható. A görbe lefutása azt mutatja, hogy az aluledzettség és a túledzettség ugyanúgy sérüléshez vezethet.

serules-terheles

Az akut : krónikus terhelési arány

Az U-görbén kívül még egy fontos téma került a figyelem középpontjába: az edzés- és mérkőzésstruktúra, valamint a sérülések száma közötti kapcsolat. Több tanulmány is igazolta, hogy a játékosok fizikai terhelésében megjelenő csúcsok a sérülések kockázatának növekedését idézik elő.

Ezeknek a csúcsoknak a megjelenítésére használják újabban az akut : krónikus terhelési arányt. Akut terhelésnek tekintik az előző heti összes terhelést, krónikus terhelésnek pedig az előző négy hét terheléseinek heti átlagát. A mértékegység mindkét esetben Au (arbitrary unit, tetszőleges egység), ami azt jelenti, hogy bármelyik kiemelt teljesítménymutatót (pl. RPE, nagy sebességű futással megtett távolság, stb.) kiválaszthatjuk az összehasonlítás alapjául. egységének. Az így kapott arányszámot javasolják az edzésterhelés okozta sérülések egyszerű előrejelzésére.

Tehát, ha

az előző hét terhelése (akut terhelés) = 3000 Au [legyen ez pl. a közepes és magas intenzitással lefutott méterek száma],

az előző 4 hét terheléseinek heti átlaga (krónikus terhelés) = 4000 Au [itt ugyanúgy a közepes és magas intenzitással lefutott méterek számát használjuk],

akkor az akut : krónikus terhelési arány 3000 : 4000 = 0,75.

Az 1-nél kisebb érték, mint amely a fenti példában is előfordult, arra utal, hogy a játékosok leginkább „friss” állapotúnak tekinthetők, mivel az elmúlt hét terhelése alacsonyabb volt, mint az előző négy hét terheléseinek átlaga. Ezzel szemben az 1-nél nagyobb érték azt mutatja, hogy az elmúlt hét terhelése nagyobb volt, mint az előző négy hét terheléseinek átlaga, vagyis a játékosok inkább „fáradt” állapotban vannak, és nem igazán alkalmasak a megterhelésre. A legújabb kutatások már azt hangsúlyozzák, hogy az 1,5-nél magasabb érték már komoly „terhelési csúcs”-nak számít, amely jelentősen megnövelheti a sérülések kockázatát.

h

Összefoglalás

Az akut : krónikus terhelési arány megfigyelése lehetővé teszi a szakemberek számára, hogy számszerűsítsék a jövőbeni sérülések esélyét és kockázatát.

A rendszeres méréseken alapuló edzésperiodizáció segítségével megvalósítható a terhelések optimális adagolása, amely hatékony eszköz lehet a [túl- vagy alulterhelésből adódó] sérülések megelőzésére.

Eredeti forrás: https://www.linkedin.com/pulse/what-ac-workload-ratio-why-implemented-topsportslabapp-van-brusselh

A magyar fordítás az eredeti cikk kivonata. A magyar szövegben dőlt betűkkel jelöltük a fordító megjegyzéseit, amelyek az információk jobb adaptálása, megértése céljából kerültek az anyagba. Egyes kiemelések helye eltér az eredeti szövegben található kiemelésekétől. A fordítás angol eredetijét a www.cardioc.eu -> cikkek -> cikkek angol nyelven menüben töltheti le.h

A cikk szerzője az alábbi eredeti forrásokból származó adatokat, információkat használta fel az anyag elkészítéséhez:
1. Ekstrand J., Hägglund M. & Waldén M., Injury incidence and injury patterns in professional football: the UEFA injury study. Br J Sports Med, 2011. 45(7): 553-8.
2. Ekstrand J., Hägglund M. & Waldén M., Epidemiology of muscle injuries in professional football (soccer). Am J Sports Med, 2011. 39(6): 1226-32.
3. Jaspers A., Bloemen D., Pieken in fysieke belasting: de oorzaak van overbelastingsblessures in het voetbal? Katholieke Universiteit Leuven, Faculteit Bewegings- en Revalidatiewetenschappen (FaBeR). Topsportslab. https://www.bloso.be/VlaamseTrainersschool/Documents/160401_KUL29_Pieken%20in %20fysieke%20belasting%20- %20de%20oorzaak%20van%20overbelastingsblessures%20in%20het%20voetbal.pdf
4. Foster C., Florhaug J.A., Franklin J., Gottschall L., Hrovatin L.A., Parker S., Doleshal P. & Dodge C., A new approach to monitoring exercise training. J Strength Cond Res, 2001. 15(1): 109-15.
5. Halson S.L., Monitoring training load to understand fatigue in athletes. Sports Med, 2014. 44 Suppl 2: S139-47.
6. Impellizzeri F.M., Rampinini E. & Marcora S.M., Physiological assessment of aerobic training in soccer. J Sports Sci, 2005. 23(6): 583-92.
7. Gabbett T.J. & Ullah S., Relationship between running loads and soft-tissue injury in elite team sport athletes. J Strength Cond Res, 2012. 26(4): 953-60.
8. Clubb J. Has the athlete trained enough to return to play safely? Acute:Chronic workloads and rehabilitation – a guest blog by Jo Clubb. Retrieved on 19th of July via https://plinthsandplatforms.wordpress.com/2016/03/11/has-the-athlete-trained-enoughto-return-to-play-safely-training-stress-balance-and-rehabilitation-a-guest-blog-by-joclubb/
9. Hulin B.T., Gabbett T.J., Blanch P., Chapman P., Bailey D. & Orchard J.W., Spikes in acute workload are associated with increased injury risk in elite cricket fast bowlers. Br J Sports Med, 2014. 48(8): 708-12. 28.
10. Hulin B.T., Gabbett T.J., Lawson D.W., Caputi P. & Sampson J.A., The acute:chronic workload ratio predicts injury: high chronic workload may decrease injury risk in elite rugby league players. Br J Sports Med, 2016. 50(4): 231-6. 29.
11. Hulin B.T., Gabbett T.J., Caputi P., Lawson D.W. & Sampson J.A., Low chronic workload and the acute:chronic workload ratio are more predictive of injury than between-match recovery time: a two-season prospective cohort study in elite rugby league players. British Journal of Sports Medicine, 2016. Advance online publication.
12. Gabbett T.J., Hulin B.T., Blanch P. & Whiteley R., High training workloads alone do not cause sports injuries: how you get there is the real issue. Br J Sports Med, 2016. Advance online publication
13. Gabbett T.J., The training-injury prevention paradox: should athletes be training smarter and harder? Br J Sports Med, 2016. 50(5): 273-80.

Mit mutat meg az akut : krónikus terhelési arány?